Elmúltam 18 éves

Sajnos még nem vagyok 18 éves :(

Ha szeptember – akkor NATO S.H.A.P.E Fest

Megvolt ismét Belgium, immár harmadszor. Benyomások, érzések, tapasztalatok – nem csak sörös szemmel.

A S.H.A.P.E Fest: jó volt visszatérőként is részt venni ezen a sajátos hangulatú rendezvényen. A helyszín mégiscsak egy katonai bázis, nem is akármilyen. Nehéz, kemény döntések születnek itt, minden szinten, mindenkitől a maximális teljesítményt várják el, ezért néha nem árt egy kis lazítás, kikapcsolódás. Hölgyek, urak, katonák, civilek nemzettől függetlenül, ilyenkor lazulnak. Vendégül látnak bárkit, és vendégeskednek bárhol a 29 nemzet lányai, fiai, kóstolgatva a nemzeti specialitásokat, amire az adott ország a legbüszkébb. Jó volt látni a magyar lányok, asszonyok sürgését, ahogy például a kürtös kalácsot készítették, viták nélkül, fáradhatatlanul és mégis mosolyogva tették ezt, órákon át. Férfias, embert próbáló feladat volt a borok, pálinkák kínálása, a gulyás adagolása – a fiúk és a férfiak is helyt álltak ezen a fronton is.

És hát persze a sörök, párlatok: Meglepő volt, hogy többen kerestek minket, emlékeztek ránk tavalyról. Csak egy sztori: a belga NMR – ez az adott ország NATO parancsnoka – elismert sörértő, sörszerető úr. A hivatalos látogatás után – ami pici kóstolással is járt – önállóan visszajött hozzánk, másodjára hozott magával egy urat. Mindketten kóstoltak söröket/párlatokat egyaránt – közben ékes francia nyelven beszélgettek. Amikor angolra váltottak, derült ki, hogy az úr egy környékbeli sörfőzde tulajdonosa. Beszélgettünk, videón megmutattam a főzdénket, aztán Ő is az övét, az újat, merthogy van egy régi is. Kapacitása…. nem is írom, a linken látható a birodalom:

https://www.brasseriedeblaugies.com/

Na, ilyen egy belga családi vállalkozás – ez nekünk elérhetetlen, és nem a söreink minősége miatt. A tulaj a rólunk alkotott véleményét leírta a vendégkönyvünkbe. Belgiumban, egy belga sörfőzde tulajdonos véleménye egy magyar sörfőzdéről. Ekkora dicséretet eddig még nem kaptunk.

Az időjárás: volt itt minden, szikrázó, égető napsütés, a klasszikus dézsából öntött eső, széllel vagy anélkül, az átlagnál hidegebb hőmérséklet. Egyébként, ez is olyan belgás. Amikor esett, amikor nagyon esett, az emberek eltűntek, aztán amikor meg nem esett, előjöttek, szombaton ez többször is előfordult. Az esti tűzijáték csillagos égbolt alatt zajlott. Vasárnap csendes napsütés volt, 23-25 C-al – ja ekkor már vége volt a festnek:(

Az emberek: mindenfélék, a világ minden tájáról, kicsik, nagyok, minden bőrszín képviselte magát, gondolom számtalan vallás is – csak ez itt senkit nem érdekel, ez itt nem fontos. És ez fontos! Beszélgettek, ismerkedtek, ettek, ittak – jól érezték magukat. Ja, és tudták, hol a határ, meddig lehet elmenni. Határesetek előfordulhattak, rengeteg ember volt a rendezvényen, de tavaly sem és most sem láttam kiütött, kontrollt vesztett embereket. És úgy tűnik itt nem ismerik a magyar fesztiválok gyakori résztvevőjét, a rókát…. Sehol nem láttam ilyet. Viszont,  ismerik a szemetest, tudják mire való, ja és használják is azokat. Hja kérem, ez nem a Balkán! Nem csak fizikailag, fejben is messze van tőle.

Jövőre, ha kedd van, akkor…. reméljük indulás Belgiumba.

H.I.