Elmúltam 18 éves

Sajnos még nem vagyok 18 éves :(

Belga kalandozások – kis nosztalgia 2019

Tavaszra várva jó visszagondolni az elmúlt évre, a történésekre, az élményekre, mert volt belőlük, remélem idén sem lesz másként.

Egy éven belül harmadszor volt szerencsém visszatérni ebbe az országba, ez nem dicsekvés, egyszerű tény. Nem ismertem – megkedveltem. Több lett, mint a sörök, a csoki hazája. Sokkal több. Sokfelé jártunk, és még több felé nem, a kialakult kép nyilván szubjektív, nem is lehet más. Szimpatikus ország, élhető falvakkal, városokkal. Kicsikkel, nagyobbakkal – mindegy. Nehéz kedvencet választani, mindnek van valami varázsa, egyedi bája, ami könnyen rabul ejti az ember lelkét. A mesébe illő macskaköves kanyargós utcák szinte bárhol megtalálhatók, a házak változatossága, a homlokzatok színorgiája szinte felfoghatatlan. Az 1500-1600-as években épült házak ma is lakottak, karban tartottak, és megszámlálhatatlan mennyiségben. A tégla ma is bírja, hogy csinálták…?

A vesszőparipám a tisztaság. A képek önmagukért beszélnek, mindegy, hogy Mons virágpiac, Brüsszel főtere vagy épp Gent… Tisztaság mindenhol. Nem a takarítóbrigádok ilyen szorgosak, a fejekben van elsősorban tisztaság, a szemétnek a kukában a helye, ha már van, egyszerűbb egyből oda dobni. Ilyen egyszerű lenne?! Szerintem igen. Csak ezt meg kell tanulni, ha van kitől, és tovább kell adni az utódoknak, akiknek ez a természetes.

Ha már Brüsszel… Aki már járt ott, megtapasztalhatta… Mindenféle emberektől nyüzsgő város, lehet nem a legnagyobb, de él, lüktet, mozgásban van minden, és persze gazdag. Régen is az volt, most is az. Rengeteg az arany díszítés az épületeken, de mégsem nyomasztó. A főtér épületei látványának befogadásához nem is tudom mennyi idő kellene, nekem párszor pár óra kevés volt. Egyszerre több ezer ember a téren, és látszik valahol szemét a képeken? Én nem találtam.

Nekünk félni kellene tőle, megállítani… Minek is? Ja, hogy utol tudjuk érni…, na ha meg is állna, nem is tudom hány generációnak kellene felnőni nálunk, hogy egyáltalán látótávolságba kerüljön…

Namur, Ostende, Mons, Waterloo… mindegy, bármerre jártunk ugyanezt tapasztaltuk.

Pairi Daiza – egy hihetetlen állatkert – megjegyzem magán kézben. Persze állatok is vannak, még panda is, de igazi keskeny nyomtávú vasút, igazi fűtőházzal, japán, kínai, indiai, amerikai, orosz … tematikájú területekkel, a víz alatti világ a Nautilus ház… hát az maga a csoda. Egy nap hihetetlen rövid idő alatt elszalad. Pedig nem is kedvelem az állatkerteket. Pontosabban ezt nagyon is.

Dinant. Talán az első a képzeletbeli dobogón. A város fölé magasodó Citadella látványa, előtte a Church of Our Lady (Collegiale Notre-Dame) – ezt nehéz leírni, ezt látni kell. Lentől is, fentről is. A várost átszelő Maas folyót itt csak egy híd íveli át a Charles-de-Gaulle Bridge. Mindkét oldalán szaxofonok – hisz’ mégiscsak Adolphe Sax a szaxofon feltalálójának szülővárosa -, a hídról a látvány csodálatos. Ha már Sax. Számtalan szobor, alkotás utal a város híres szülöttjére.

Amúgy, egy teljesen élhető kisváros, a hangulata magával ragadó, nyugalmat, biztonságot, igényességet sugároz. Tiszták az utcák, a terek, a Maas partján akár órákig ücsöröghetünk, akár egy kávézóban, akár egy söröző teraszán. Semmi nem történik, csak egyszerűen jól érzi itt magát az ember. Bámulja a folyót, a hajókat, vagy csak a túlpartot, a sokszínű, változatos házakat.

Csak van. Csak úgy. Mert az jó. És ennyi. Szeretem, visszavágyom ide.

Majd szeptemberben, “Ha kedd van, akkor ez Belgium” – úgy legyen.

H.I.