Elmúltam 18 éves

Sajnos még nem vagyok 18 éves :(

Egy békés bevetés igaz története – S.H.A.P.E. Fest, Mons, 2018. 3/2.

Kis kitérő, mert néha az is kell.

Mons – egy százezres város, közelebb a francia határhoz, mint Brüsszelhez. Négy nap egy város megismeréséhez kevés, villanások, benyomások lehetnek, ezek alapján izgalmas, érdekes, felfedezésre csábít. Az épületek anyaga leginkább tégla. A házak nem nagyok, bár nyilván ilyenek is vannak, de nem ez a jellemző. Ez nem Belgium gazdag vidéke, de talán épp ezért, nagyon is szimpatikus, szerethető. De! A szegénység nem egyenlő az igénytelenséggel. Lehet, máshol díszesebbek a házak, utcák, terek, ahol megengedhetik maguknak, nyilván élnek/élhetnek a lehetőséggel.

Ami feltűnő volt számomra, mert ilyet kis hazánkban nem látok, az a TISZTASÁG. Tiszták az utcák, a terek, az itt töltött idő alatt nem hiszem hogy egy szemeteszsáknyi szétdobált hulladékot össze tudtunk volna szedni. Kutyagumi, sz@ros pelenka itt eldobva – ez egyszerűen elképzelhetetlen. Ebbe bele tartozik a 2 napos sörfesztivál területe is, ahol aztán tényleg minden féle/fajta kutya megfordult! És természetesen voltak kismamák – pici babákkal -, akik tudták hova kell tenni a használt pelust… Valahogy természetes az itt élőknek, hogy a szemetet, ha akár csak egy csikkről is van szó, a szeméttárolókba tegyék. Pedig itt aztán van mindenféle náció, de valahogy ez nekik nem okoz problémát. Ez a nevelés, a környezet, a kultúra hatása? Nem tudom, de ezt elleshetnénk tőlük, hogyan csinálják…

Tetszik a gondolkodásmódjuk, a kreativitásuk. Az ország tengerrel határos. Adott sok-sok víz, amiket csatornákon az ország belsejébe is bevezetnek. Ha már van csatorna, akkor kézenfekvő, hogy azt használják is. Az ipar szállítási igényeinek többsége vízi úton történik. Olcsó, és nem terheli annyira a környezetet, a közúti forgalmat. Ha meg két csatorna találkozási pontja között van 60-70 méter szintkülönbség – hát megoldják. Nem csak mostanában, hanem az 1800-as években is építettek már átemelőket.

Ha néha a közút találkozik egy csatornával, van ahol hidat építenek, máshol leginkább az autóknak, vonatoknak. Itt, ha az a praktikus, akkor a hídon a folyó/csatorna van, felül a hajók, alul az autók. Normális? Nem. Zseniális? Igen!

Bányamúzeum Bois-du-Luc-ban. Csodálatos, és megdöbbentő egyszerre. A gyerekek már 6 éves koruktól dolgoztak a bányában, 10 éves koruktól jártak iskolába. Szinte egy kommunaként működött a város a városban. A bánya mindent megadott, gondoskodott a dolgozóikról, akik ezért az életüket a bányának adták.

Hogy is énekelte meg Dylan?

“16 tonna fekete szén

16 tonnát raksz és mennyi a bér

Meghalni kéne, de nem lehet

A vállalat nem engedi a lelkemet”

Hát ez itt is nagyon igaz volt. A bánya nem működik, a házakban viszont most is laknak – nem egy gazdag vidék. De tiszták az utcák!

A műhelyek épületei megdöbbentően jó állapotban vannak, belül még érződik az igazi “műhelyszag”. Ezt van aki szereti, van aki nem – nekem bejön. Az egész műhelykomplexum nagyon célirányos, átgondolt volt, de egyben igényes is. A  képek között  látható postaláda ennek eklatáns példája. A szénbányászok élete biztosan nagyon nehéz volt, a munkakörülményeik mai szemmel nézve borzasztóak lehettek. A föld alatt gépek voltak, a bányából feljőve kicsit emberként élhettek – igaz nem hosszú ideig.

A bányászok közt akkor is most is nagy volt az összetartás, csak egymásra számíthattak, csak csapatban élhették túl a napokat – jól működő csapatban.

Lett volna még számtalan látnivaló, ez az a környék, ahova muszáj lesz még visszajönni, mert jó volt itt lenni.

A kitérőnek lassan vége, vissza a S.H.A.P.E.-re, hisz’ nagy dolgok történtek még ott…

 

 

 

Folyt.köv.