Elmúltam 18 éves

Sajnos még nem vagyok 18 éves :(

Egy békés bevetés igaz története – S.H.A.P.E. Fest, Mons, 2018. 3/3.

“Mert kell egy csapat”

 

Minarik Ede klasszikus mondása itt is igaz. Ha valahova kell egy csapat, akkor az itt hatványozottan igaz. A katonaság igazi csapatjáték – játék nélkül. Komolyan, néha véresen komolyan. Itt nem lehet hibázni, ha mégis, annak súlyos következményei lehetnek.

A NATO a Föld legnagyobb hadereje – ezt tudjuk. De a nagy egész, apró kis emberekből tevődik össze, akik ha tudják és hibátlanul teszik a dolgukat, tökéletesen működik a rendszer. Ha nem…

Nem dolgom megítélni, minősíteni egy rendszer működését, nincs rálátásom, csak 1-2 napos tapasztalatom van. Emberekről, akik részei a nagy egésznek. Emberekről, akiket most láttam először, akik itt alapvetően teljesen más feladatot hajtanak végre. Emberekről, akik beengedtek a saját zárt világukba. Itt mindenki úgy érezte, hogy ki kell vennie a részét a munkából és munkából jutott bőven, mindenkinek. Rövid idő alatt létrehozni egy kis magyar szigetet, ami méltó az országunkhoz, amire ki lehet tűzni a magyar zászlót. Megjegyzem, mellette lengette a szél az FS zászlót is – azt gondolom, nem hoztunk szégyent a lobogónkra.

Ha már csapatról beszélek, ennek kell egy csapatkapitány is, akire hallgat, akit tisztel, akit szeret, és aki csapattá kovácsolja emberek tucatjait. Varga János altábornagy Úr a csapatkapitány. Tökéletesen teszi dolgát, néha már félmondatokból is értik mire gondol, mit szeretne, és a fiúk/lányok, hölgyek/urak, katonák/civilek teszik a dolgukat.

Rövid ideje ismerem csak a tábornok urat, benyomásaim nyilván szubjektívek, katonai munkáját egyáltalán nem ismerem. Én egy embert ismertem meg, aki tudja és teszi a dolgát, pontosan, precízen, beengedett az otthonába, megismerhettem fantasztikus párját, úgy érzem barátként váltunk el. Leonard Bernstein jutott Róla eszembe. A karmester. Miatta néztem az újévi bécsi koncerteket, zseniális volt, ahogy a pulpituson néha hátradőlve csak a szemével, egy mimikával, vagy apró kézmozdulattal vezényelt. Néha még annyit sem tett, csak nézte, hogy játszik a zenekar. A zenekar meg tudta és tette a dolgát.  Ez nagyon fontos, hogy nem csak tudni, hanem tenni is.

Itt a csapat tudta és tette a dolgát. Pufti és Marci – két olyan egyéniség akikre simán rá lehet bízni szerintem bármit, mindent megoldanak. Nagyon sokat segítettek nekünk – köszönöm ezt most is. Amúgy meg jó arcok.

A lányok/hölgyek/asszonyok… hát nélkülük azért szürkébb lenne minden. Mosolyogva dolgoztak, szorgosak voltak, nyüzsögtek, élt a sátor. Jó, hogy ott voltak, gondoskodtak rólunk, és nem hagytak éhezni sem. Köszönöm nekik is!

Nyilván 29 ország csapatát egyben tartani, vezényelni, na ez sem kis feladat, ha valamihez, ehhez aztán igazi férfi, igazi ember kell. Scapparotti tábornok az európai erők főparancsnoka, nyilván nem ismerem, most találkoztam Vele először.  Nem lehet alapos véleményt mondani 10 perc ismeretség után, illetve mégis. Szimpatikus, nyugodt megfontolt egyéniség, kinézem belőle, hogy Ő is tudja és teszi is a dolgát, most például megkóstolta a belga sörünket, kedves felesége is – és ízlett Nekik. Szerintem eddig nem sok magyar sört ivott, ha ivott egyáltalán, úgy gondolom elég magasra tettük a mércét.

A látogatók. Hát itt tényleg a Világ minden tájáról voltak emberek, akik jól akarták érezni itt magukat. Kicsit leengedni a gőzt – mert néha az is kell. Ehettek, ihattak, szórakozhattak – és hát tették is a dolgukat. Ez az egész rendezvény róluk szólt, értük volt. Nem számított ki milyen országból jött, milyen a bőrszíne, milyen vallású. Vendég volt, és a vendéget ki kell szolgálni, akinek az a dolga. A miénk most ez volt, mi is tettük a dolgunk. A sör mellé mosolyt adtunk, és kaptunk. Számtalant. Itt most jó érzés volt magyarnak lenni – jó lenne ezt az érzést itthon is átélni, nem csak nekem, nekünk. Bárkinek.

És a végére: Egon. Nem az igazi neve, de nekem Egon. Egy igazi egyéniség, hűséges sörhordozónk, általa jutottak el a mozdonyaink a Himalájába, a Bajkál tóhoz, most Ő kísért el erre a nem túl rövid útra. Napokon át elviselt, ez már önmagában nem kis teljesítmény, és pakolt, sört csapolt, tolmácsolt, fényképezett, mindig ott volt, ahol kellett. Egon: köszönöm Neked!

 

 

Jövőre visszavárnak – de az már egy másik küldetés lesz.

 

 

Vége