Elmúltam 18 éves

Sajnos még nem vagyok 18 éves :(

2020 – a maszk éve

Furcsa egy év volt, nem baj, hogy vége lett. Az új év mindig új reményt ad, szebb lesz, jobb lesz, élhetőbb lesz. Ránk férne. Meg, alighanem mindenkire. Pontosabban, majdnem mindenkire…

Milyen is volt 2020?

Nagy tervekkel vágtunk bele, de minden terv annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle.

Újdonság 1

A sörpárlat 2019-es sztori – bejött. Nekünk is, meg akik kóstolták, hát nekik is. Csavartunk még egyet az ötleten, pontosabban egy új ötlet született: mi lenne, ha a saját söréből készített esszenciával fűszereznénk az alap sört?! Na mi lenne? Hát erre a választ senki nem tudta, merthogy ilyet még senki nem csinált. Sok-sok konzultáció után – amiért külön köszönet egykori tanárnőmnek Melindának – elkészítettük. Igazi unikum lett – sörben. Aki kihagyta, sajnálhatja.

ÓVÓHELY

Megálmodtuk – régen, megvalósítottuk 2019 utolsó két hónapjában, a szilveszteri bulit már ott csináltuk. Rengeteg energiát fektettünk bele. A kis csapatunkból mindenki kivette a részét a munkából. No meg persze Tomi, a MESTER, nélküle mindez nem, vagy sokkal nehezebben jöhetett volna létre. Olyan lett, amilyennek szerettük volna. Kicsi, barátságos, egyedi… Egy olyan hangulatot sugároz, hogy …. gyere ide, mert itt jó, ha már itt vagy, érezd jól magad, és gyere vissza, ha teheted…

Az első látogató csoport emlékezetes marad, fél három körül érkeztek, és fél 11-kor nagyon nem volt kedvük elindulni, de a másnapi munka miatt muszáj volt.

Katona bácsi elkezdte a meséit januárban, még most is mondaná, de márciusban változtak a dolgok. A Világban is, nálunk is. Beütött a vírus. Nem cicózott, egyből mélyütéssel kezdte. Erre senki nem készült fel. Mi sem.

Megállt az élet, megálltunk mi is. Nyáron reménykedtünk, és Katona bácsi júniusban folytatta. Beszélt sörökről, párlatokról, sajtokról, fagyiról, még Mata Hariról is – bár utóbbinak sok köze nem volt az előbbiekhez, de ez senkit nem zavart, sőt! Akik eljöttek, élvezték az előadásokat, és visszajöttek, törzsvendégek lettek.

Akusztikus estek

Jól esik barátokkal sörözés közben beszélgetni? Hát persze. Zavaró, ha a háttérben minőségi élőzene szól? Úgy gondoltuk nem, sőt! Ez kicsit vakrepülés volt, de az akusztikus estek sikere bebizonyította, jól gondoltuk. Szerencsés találkozás volt a Smokin’ Sofa Duóval, a stílusuk, az igényes zenéjük, és ahogy ezt a közönség fogadta, nyilvánvalóvá tette, hogy van igény egy ilyen estre is, illetve többre is. Havonta egy alkalommal, egy péntek este Ádáméké a terep. No meg a visszatérő közönségé.

Novembertől ismét szünet. Itt is, meg a főzdében is.

Megint elő a maszkokkal, megint takarékon, és kezdődik a ki bírja tovább…?!

Nyáron, pontosabban egész évben három rendezvényen tudtunk részt venni. Volt egy balassagyarmati, egy balatoni, és egy brnói vonatos rendezvény – és ennyi. No meg volt Petényke. Erről nem is mondok többet, akit érdekel, nézzen utána, mert megéri. Ha lesz következő, bízunk benne, hogy lesz, akkor nem is kérdés, ott a helyünk. Mert emberközpontú, mert barátságos, mert igényes… és mert jó!

Ha már vonat… Májustól az UTASELLÁTÓ által üzemeltetett vasúti büfé és étkezőkocsikban, bel-, és külföldi forgalomban egyaránt ott lenne két sörünk. Nyáron a balatoni vonatokon sikert arattak, szeptemberben leállt a teljes rendszer, a vonatokból kivették ezeket a kocsikat.

Szeptemberben sajnos elmaradt a belgiumi NATO központi S.H.A.P.E. fest is, pedig harmadszor is meghívást kaptunk rá. Szerettünk ott lenni, ott jó volt magyarnak lenni. Ott!

Újdonság 2

Még mindig szeptember, kijöttünk egy új termékkel, pontosabban nem is újjal, és nem is eggyel. A régi, bevált söreink közül kettőt üveg helyett dobozba töltettünk – ezt a folyamatot egy külső cég végezte az üzemünkben.

A fogadtatás kettős lett, vannak akiknek nagyon bejött, és vannak akiknek nem. Lesz-e folytatása? Ebben a pillanatban erre nem lehet biztos választ adni. Mellette is, ellene is vannak érvek. Majd az idő…

És igazából ennyi volt 2020. Nem szerettük – jó, hogy vége!

Tervek 2021-re?

Vannak. Idén leszünk 5 évesek, valami különlegeset akarunk, elképzelés van, és meg akarjuk valósítani. Akár van vírus, akár nincs. Ha nem lenne, akkor azért egyszerűbb lenne. Nekünk is. Másoknak is. Mindenkinek! Kivételek mindig vannak, de azok erősítik a szabályt.

H.I.

Cart
  • No products in the cart.