Darwintól származó gondolatmenet lényege, hogy az evolúció során nem a legnagyobbak/leggyorsabbak/legerősebbek maradtak fent, hanem azok, akik legjobban tudtak alkalmazkodni a változó körülményekhez/környezethez.
Szóval visszanyalt a fagyi. Pontosabban a sör. Akik ismerik a véleményem a sörkészítésről, hát most sokan elcsodálkoztak, szemere is vetették páran, vagy csak kérdezték: hogy is van ez a dobozzal?
Korábban elzárkóztam attól, hogy a söreink hordóba kerüljenek, merthogy az igazi prémium sörök nem oda valók. Akkor még csak a hagyományos keg hordókat ismertem, ahol CO2 segítségével csapolják a sört. Itt egy idegen anyag – melynek tisztasága vagy megfelelő, vagy nem – kerül a hordóba, ez nyomja ki a csapon a sört. Ezt mindenképp el akartam kerülni. Aztán megismertem a KeyKeg hordókat, ahol a sör a hordón belül egy steril zsákba kerül, csapoláskor a hordó fala és a zsák közé akár levegőt is juttathatunk egy mini kompresszor segítségével, ezáltal kipréselődik a zsákból a sör úgy, hogy magába a folyadékba nem jut idegen anyag.
Na, erre azt mondtam, ez jó, ez kell nekünk. A hordók egyszer használatosak és sajnos drágák – de sörök sokkal nagyobb biztonságban vannak így. Nekem ez fontos.
Üvegeket csak újakat használtunk/használunk, ezek az egyutas üvegek. Használt üvegbe nem palackozunk. Az üvegeknek van számtalan előnye, és pár hátránya. Szépek a címkéink – valamennyi terv Binci érdeme, és a CODEX nyomja -, jól mutatnak bárhol, stílusos, elegáns a megjelenésük. Hátrány a méret, nagyobbak, nehezebbek – van ahol ez is szempont -, és a göngyöleggel valamit kezdeni kell, valahol szelektívbe gyűjteni, ami plusz energia.
Most jön a lényeg. A sörnek sok ellensége van. Ezek közül kettő kiemelkedik, az egyik a meleg, a másik a fény. Na és itt van a kutya elásva, ha dobozba kerül a nedű, akkor a fény már ki van zárva, meg egy kicsit a meleg is.
Számunkra korábban elérhetetlen volt ez a fajta technológia. Korábban. Most már nem. Az idén több cég keresett bennünket, hogy dobozolnák a söreinket, végül a CRAFTEKT rendszere lett nyerő. Nem volt egyszerű történet a 75 cm szélességű ajtón a 74 cm széles bő 400 kg-os és vagy 3-4 méter hosszú gépet az üzembe bejuttatni – de sikerült. Utána már szinte gyerekjáték volt a dobozolás – nem keverendő Örkény: Tóték dobozolásával:) A rendszer profi, a fiúk értették és tették a dolgukat, így egy nap alatt két tartály sör került dobozokba.
Természetesen ennek is van hátránya, drága, meg kell oldani a dobozok leszárítását, hisz’ töltés után a pára lecsapódik a dobozok falára, a tárolás sem egyszerű – de a sör biztonságban van, és ez a lényeg.
És persze a címke. Na ez is más, új, Binci ismét remeket alkotott, de nem egyszerű a dobozokra juttatása. Viszont ezt is megoldottuk.
A fogadtatás vegyes. Vannak akiknek nagyon bejön, tetszik, a sörök minősége változatlan, mindegy, hogy dobozból, vagy üvegből töltik pohárba, mert ez a lényeg, hogy pohárból javallott fogyasztani. Viszont vannak akiknek ez nem jön be, ők ragaszkodnának az üveghez.
Elképzelésünk szerint az aranyérmes sörök és a búza marad üvegben, a másik három viszont dobozos lesz.
Ez a terv. De tudjuk, tervet azért kell készíteni, hogy legyen mit módosítani.
Majd kiderül. Utóbb. Vagy még később:)
H.I.