A MÁV M40 sorozatú dízelmozdonyokat a Ganz-MÁVAG a MÁV részére készítette 1963 és 1970 között. A mozdonyok beceneve „Púpos” lett a géptérből púpként kidudorodó vezetőfülke miatt. Új sorozatszáma: 408

A mozdony igen jó konstrukciónak számított, a maga korában több tekintetben is a világszínvonalat képviselte, olyannyira, hogy módosított változatai külföldön is vevőre találtak (DVM9: Kuba, DVM11: Egyiptom). Mivel az eltérő időben épült, eltérő műszaki adottságokkal rendelkező járművek karbantartása nem volt hatékonyan megoldható, az 1970-es évektől a mozdonyok egyes részeit átépítették, annak érdekében, hogy a fenntartásuk egyszerűbben legyen megoldható.
Az 1980-as években a villamos vontatás térhódítása, valamint az 1990-es években a szállítási igények csökkenése következtében az M40-es mozdonyok alkalmazási területe jelentősen beszűkült. 1992-ben kezdődött a sorozat fokozatos selejtezése.

A mozdony vonali és tolatószolgálat ellátására készült. Erőforrása egy 16 hengeres, 16 VFE 17/24 GANZ-Jendrassik típusú dízelmotor 1200 1/min maximális fordulatszámmal. A dízelmotor egy egyenáramú generátort hajt, a generátor által termelt villamos energia működteti a jármű tengelyein lévő soros gerjesztésű vontató motorokat. A szabályozó berendezés biztosítja, hogy – a jármű sebességétől függetlenül – a dízelmotor által leadott teljesítmény teljes egészében kihasználható legyen. A mozdonyok korábban VAPOR-HAGENUK (000-ás és 100-as csoport) illetve CLAYTON-RO (200-as csoport) típusú vonatfűtő kazánokkal voltak felszerelve, ezeket azonban mára kiszerelték a járművekből. E mozdonytípusból gyárilag a 000, 100, 200 és 900 pályaszám csoportú járművek készültek. A 000 pályaszám csoportú mozdony eredetileg 800 lóerős, a 100 és 200 pályaszám csoportú mozdony pedig 1000 lóerős motorral készült. A járművekben – a dízelmotorok teljesítményén kívül – további eltérés a forgóváz-szekrény kapcsolatban és a hűtésvezérlésben volt. A 900 pályaszám csoportú járművek fűtőberendezéssel nem rendelkeznek.

Ezek eddig a lexikális adatok.

A gyermekkori élmények egy életen át kitartanak. A Balatonhoz éppúgy hozzátartozott a Púpos, mint az M61-es, és szerencsére sokáig volt lehetőség a Jendrassik-motor bömbölését hallgatni az északi parton. A Szombathely–Balatonfüred között nyáron közlekedő „fürdővonat” vontatásának feladata néhány kivételtől eltekintve az M40-esekre hárult. Az akarattyai alagúthoz kapaszkodó Púposok jellegzetes hangjára a strandon mindig felkaptam a fejem – persze, ha a Nohabok engedték ki a hangjukat, természetesen arra is. A Nohab és a Púpos – a két legszebb mozdony volt, az eredeti színtervekkel különösen.

Mindkét gépen rangot jelentett beosztott mozdonyvezetőként dolgozni, a mozdonyszemélyzet kötődése a gépekhez akkoriban a lehető legtermészetesebb volt. Ezt az érzést, szemléletet még a gőzös időkben szívták magukba, akkor, amikor apáról fiúra szállt a mozdony szeretete, tisztelete.